|
Nicolas Sarkozy

(IPA:
[nikola saʀkozi]),
kiejtés,
teljes nevén Nicolas Paul Stéphane Sarkozy de Nagy-Bocsa (Párizs,
1955.
január 28.) apai ágon magyar származású
francia jobboldali politikus. Mint az
UMP elnöke, a legesélyesebb jelöltként
indult a
2007-es franciaországi elnökválasztáson.
2007.
május 6-án, a szocialista
Ségolène Royalt legyőzve, a szavazatok
közel 53%-át megszerezve lett a
Francia Köztársaság XXIII. elnöke (illetve
ex officio hivatalából eredően
Andorra társhercege).[1]
Ellenfelei és támogatói is gyakran használják rá a
rövidített Sarko (ejtsd: szárko) nevet. Magyar beszélt nyelvi
szövegekben francia születése ellenére családnevére gyakori a Sárközi
ejtés.
Származása
Édesapja, nagybócsai Sárközy Pál
1928-ban született
Budapesten egy magyar kisnemesi családban,
mely földeket és egy kúriát birtokolt a
Jász-Nagykun-Szolnok megyei
Alattyánban. A Nagybóchai Sárközy család
1628.
szeptember 10-én szerzett
nemesi
oklevelet
II. Ferdinándtól, melyet akkor
Hont vármegyében hirdettek ki.
Nagyszülei, Sárközy György és Tóth Katinka
Alattyánban birtokoltak egy kb. 200
hektáros földet és egy kúriát, azonban
1934-ben, a
nagy gazdasági világválság okozta
inflációs időkben, mindkettőtől kénytelen
voltak megválni. Sárközy György
Szolnok kulturális és városfejlesztési
alpolgármestereként tevékenykedett, amíg az
1930-as években egy pénzügyi botrány véget
nem vetett politikai karrierjének.
Anyai ágon a család
Görögországból áttelepült
szefárd zsidók; dédapja ékszerész volt
Szalonikiben, nagyapja pedig
sebész-urológus
Franciaországban
[1]
Amikor
2004-ben pénzügyminiszterként Nicolas
Sarkozy Magyarországon járt, semmilyen utalást nem tett magyar származására.
A
2007-es elnökválasztási kampányban magyar
származása miatt több támadás érte, főleg a francia szélsőjobb vezére,
Jean-Marie Le Pen részéről.[2]
Szülei
Édesapja nagybócsai Sárközy Pál a szovjet hadsereg
1944-es magyarországi betörésekor az
emigrációt választotta.
Ausztrián és
Németországon keresztül vezető útja során,
Baden-Badenben 5 évre belépett a
Francia Idegenlégióba. Innen
Algériába küldték, ahol
Sidi-Bel-Abbès mellett állomásozott és
kapta meg idegenlégiós kiképzését.
1948-ban
Marseille-ben már leszerelték, mert
Indokínába való kiküldése előtt
egészségügyileg alkalmatlanak bizonyult. Nevét Paul Sarkozy de Nagy-Bocsára
franciásította.
Civilként a reklám szakmában helyezkedett el.
Megismerkedett
Andrée Mallah-val, egy
Szalonikiből emigrált
párizsi zsidó orvos leányával, aki ebben az
időben egyetemistaként jogi tanulmányokat folytatott.
1949-ben összeházasodtak. Ebből a
házasságból született
1955-ben Nicolas Sarkozy. Két testvére
közül Guillaume (1952)
textilgyáros, François (1957)
pedig orvos, gyermekgyógyász, később biológus.
1959-ben az apa elhagyta családját, ezért
édesanyjuk, hogy el tudja tartani gyermekeit, kénytelen volt befejezni
megkezdett tanulmányait. A
nanterre-i bíróságon lett ügyvédnő. A
villarceaux-i perben vált ismertté, amely az
1970-es évek egyik legnagyobb francia
politikai, ingatlanügyi botránya.
Paul Sarkozy még háromszor nősült. A második
házasságából két gyermeke születiett, Caroline és Olivier.
Gyermekkora

Utca Neuilly-ben
Nicolas
Sarkozy gyermekkorát a párizsi
XVII. kerületben és
Neuilly-sur-Seine-ben töltötte. A Saint
Louis de Monceau magángimnáziumba járt, ahol nem volt jó tanuló. Édesanyja
kérésére évet is ismételt. Végül
1973-ban szerezte meg érettségi
bizonyítványát.
Nagybócsai Sárközy Pál nem tanította meg gyermekeit
magyarul, és nem próbálta átadni nekik a magyar hagyományokat. Nicolas
szerint édesapja túl kis országnak tartotta Magyarországot, és értéktelennek
vélte a magyar nyelvet és kultúrát a modern világban.
Apja nem csak hazájához volt hűtlen, volt feleségétől
és három fiától is megtagadta a pénzügyi segítséget, bár időközben
reklámügynökséget alapított és meggazdagodott. A család egy kis lakásban élt
a XVII. kerületben, amelynek tulajdonosa az anya édesapja, Benoît Mallah
volt. A család később a kerület szomszédságában, a Párizs nyugati határán
kívül elterülő
Neuilly-sur-Seine-be költözött,
Franciaország leggazdagabb
községébe (franciául commune).
Sarkozy szerint megrögzött
gaullista nagyapja nagyobb hatást gyakorolt
rá, mint apja, akit ritkán látott. Nagyapja születésre
szefárd zsidó volt, de
katolizált, így Sarkozy otthon katolikus
neveltetést kapott. Testvéreihez hasonlóan ma is gyakorolja katolikus
vallását.
Sarkozy elmondása szerint az, hogy apja elhagyta őket,
jelentős hatást gyakorolt életére és gondolkodására. Kisfiúként és
tinédzserként kisebbségi érzései voltak gazdag osztálytársaival szemben.
Ebben az időben nem érezte magát teljesen franciának (egy alkalommal apja
állítólag azt mondta neki, hogy egy Sarkozy sohasem lehet Franciaország
elnöke, mert ilyen dolgok csak az Egyesült Államokban történnek), ráadásul
testileg kisebb és szegényebb volt a környékükön lakó kortársainál. Jelentős
neheztelés élt benne apja iránt. A sok gyermekkori megaláztatás tett
azzá, ami ma vagyok mondta később.
Családi élete
1982.
szeptember 23-án vette feleségül
Marie-Dominique Culiolit, egy
vicoi (Korzika)
gyógyszerész lányát. Két fiuk született: Pierre (1985)
és Jean (1987).
Házassági tanujuk a prominens jobboldali politikus - később Sarkozy
politikai elenfele -
Charles Pasqua volt.
1996-ban elváltak, miután akkor már évek
óta külön éltek.
Sarkozy Neuilly
1984-ben találkozott először
Cécilia Ciganer-Albéniz-vel (Isaac
Albéniz zeneszerző ükonokájával), amikor polgármestereként
hozzáadta őt
Jacques Martin televíziós műsorvezetőhöz. A
korábbi modell és PR-ügynök
1988-ban elhagyta férjét Sarkozyért, egy
évvel később el is vált tőle és
1996 októberében Sarkozyhez ment hozzá. (Az
esküvői tanuk
Martin Bouygues és
Bernard Arnault üzletemberek voltak. Közös
fiuk, Louis
1997.
április 23-án született.
2002 és
2005 közt a pár gyakran jelent meg együtt
nyilvánosan és Cécilia Sarkozy fő segítőtársának tűnt.
2005.
május 25-én azonban a svájci
Le Matin megírta, hogy Cécilia elhagyta
Sarkozyt a francia-marokkói
Richard Attias, a
new york-i
Publicis kommunikációs ügynökség vezetője
kedvéért. Ugyanebben az időben kiderült, hogy Sarkozynek a
Le Figaro újságírónőjével,
Anne Fuldával volt viszonya.
2006 elején Sarkozy nyilvános célzásokat
tett, hogy felesége visszatért hozzá az
Egyesült Államokból.
2007.
október 18-án azonban az elnöki hivatal már
arról számolt be, hogy közös megegyezéssel (divorce par consentement
mutuel) elváltak. (Válókeresetet Cécilia az elnöki mentesség miatt nem
is nyújthatott volna be.)
2007.
december 17-én a
L'Express közölt fotókat, amelyeken Sarkozy
együtt volt látható a
párizsi Disneylandben
Carla Bruni énekesnővel. A kapcsolat körül
sok spekuláció keletkezett, mivel az elnöki hivatal nem erősítette meg. A
pár együtt töltötte a
Karácsonyt
Egyiptomban.
2008.
január 8-án Sárkozy megerősítette a
kapcsolatukat.
Tanulmányai
A Cours Saint-Louis de Monceau közép- és
felsőiskolába járt a 17. kerületben, ahol közepes tanuló volt. Később
azonban jogi doktorátust szerzett a Párizsi (Nanterre-i
Egyetemen. Járt a
Párizsi Politikai Tudományok Intézetébe is
(Institut d'Etudes Politiques de Paris, vagy Sciences Po), de
nem fejezte be (riválisa, Ségolène Royal itt végzett). Miután letette
vizsgáit, a francia üzleti jogra szakosodott ügyvéd lett.
Politikai pályafutása

Pártja kongresszusán
Általános információk
Politikusi és szónoki képességeit a jobb- és
baloldalon egyaránt elismerik. Támogató
karizmáját és politikai találékonyságát és
újító képességeit hangsúlyozzák: gyakran volt képes drámai fordulatokat
előidézve követ dobni a politikai állóvízbe. Sokak szerint
amerikai típusú gazdasági reformokat
szeretne, szakítva a hagyományos francia társadalmi és gazdasági
felfogásokkal. Általában véve is valamivel inkább Amerika-barátnak tartják a
francia politikusok többségénél.
2004 novembere óta az
Unió egy Népi Mozgalomért (UMP, Union
pour un Mouvement Populaire), Franciaország legjelentősebb jobboldali
pártja elnöke.
Dominique de Villepin kormányában
belügyminiszteri posztot tölt be, ugyanakkor címzetes államminiszter, ami
azt is jelenti, hogy az elnök (Jacques
Chirac) és a miniszterelnök után az ország harmadik emberének
számít. Miniszteri feladataihoz tartozik a törvényvégrehajtás és a kormány
és a helyi önkormányzatok közti koordináció. Korábban már számos egyéb
kormányzati posztot töltött be.
Pályája
Politikai pályája 22 éves korában kezdődött, amikor
Neuilly-sur-Seine, a gazdag párizsi külváros képviselőtestületének tagja
lett. Az újgaullista
Rassemblement pour la République (RPR,
Egyesülés a Köztársaságért) színeiben a város polgármesteri székébe
emelkedett, miután
1983-ban meghalt az addigi városvezető,
Achille Peretti. Sarkozy, Peretti
titkárának fiaként, közel állt a polgármesterhez. Az RPR egyik vezető
politikusa,
Charles Pasqua, maga akarta volna
megszerezni a polgármesteri széket és megkérte Sarkozyt, hogy szervezze meg
a kampányát, ő azonban Pasqua átmeneti betegségét kihasználva maga lépett a
helyére. Ezzel ő lett az 50 000-nél több lakosú francia városok valahavolt
legfiatalabb polgármestere. Ezt a posztot egészen
2002-ig tartotta meg.
1988-ban a Nemzetgyűlés képviselőjévé is
választották.

Jacques Chirac, 2004

Jean-Pierre Raffarin

Dominique de Villepin
1993-ban az országos sajtó fókuszába
került, amikor személyesen kezelte az Emberi Bomba néven elhíresült
túszügyet Neully-ben: egy férfi egy óvodában gyermekeket ejtett túszul, de
még aznap megölték a RAID nevű rendőri egység tagjai.
1993-tól
1995-ig költségvetésügyi miniszter volt és
Édouard Balladur miniszterelnök
kabinetjének szóvivője. Karrierjének kezdeti szakaszában végig
Jacques Chirac protezsáltjának tekintették.
1995-ben azonban hátat fordított Chiracnak
és helyette Balladurt támogatta az elnökválasztáson. Miután Chirac nyert,
elvesztette miniszteri posztját és a hatalom körein kívül találta magát.
Sokan vélik azóta is, hogy akkori viselkedését Chirac árulásnak tartotta és
emiatt gyűlölte Sarkozyt.
Az
1997-es francia parlamenti választások után
azonban, amelyet a jobboldal elvesztett, az RPR második embereként tért
vissza és Chirac annak ellenére kinevezte belügyminiszternek a
Jean-Pierre Raffarin vezette kormányba,
hogy kettejük viszonyát rossznak gondolták. Miután Chirac
július 14-én beszédet tartott a
közlekedésbiztonságról, Sarkozy jogszabályokat fogadtatott el
sebességellenőrző kamerák tömeges beszerzéséről és a közúti biztonságról.
A
2004.
március 31-i kormányátalakításkor a
pénzügyi tárca vezetését kapta meg. A feszültség közte és Chirac közt,
illetve az új jobboldali kormánypárton, az UMP-n belül nőtt, mivel világossá
vált, hogy
Alain Juppé lemondása után Sarkozy a párt
vezetésének megszerzését tűzte ki célul. Az is egyre világosabbá vált, hogy
ezt a pozíciót ugródeszkának szánja a 2007-es elnökjelöltség megszerzéséhez.
A France-2 tévécsatornán ebben az időben hangzott al Sarkozy egyik
leggyakrabban idézett mondata, miután megkérdezték tőle, gondol-e az
elnökválasztásra, mikor reggel borotválkozik. Nem csak borotválkozáskor
mondta Sarkozy.
2004 novemberében az UMP a szavazatok
85%-ával pártelnöknek választotta. Chirackal kötött megegyezése értelmében
ekkor lemondott miniszteri posztjáról. A pártot megválasztása előtt
megosztotta emelkedése és emiatt nagy politikai csata folyt a sarkozisták,
mint
Brice Hortefeux, és a chiracisták, mint
Jean-Louis Debré között.
2005 februárjában Chiractól megkapta a
legmagasabb francia állami kitüntetést: a
Francia Becsületrend lovagja lett.
2005.
március 13-án újraválasztották
nemzetgyűlési képviselőnek (miniszteri megbízatása elnyerésekor
2002-ben a francia alkotmény szerint le
kellett mondania képviselői mandátumáról.
2005.
március 31-én a legnagyobb francia
rádiócsatorna, a
France Info azt a pletykát jelentette, hogy
Sarkozyt újra belügyminiszternek nevezik ki
Dominique de Villepin kormányában és ehhez
még UMP-elnöki tisztségéről sem kell lemondania.
2005.
június 2-án, a kormánylista nyilvánosságra
hozásakor ezt megerősítették.
A Raffarin-kormányban
Első belügyminisztersége
A Raffarin kormányban betöltött első belügyminiszteri
hivatala vége felé, 2004 elején, egy véleménykutatás szerint Sarkozy
Franciaország legszeretettebb és egyben a leggyűlöltebb jobboldali
polkitikusa volt. A bűnözés elleni erős kezes politikája, vagyis az utcai
rendőrjelenlét emelése és a havonta kért bűnözést érintő rendőrségi
eredménykimutatás bevezetése egyes körökben népszerű volt más körökben
népszerűtlen.
Kiterjesztette a 2003-ban kezdeményezett belső
biztonsági törvénnyel elkezdett és a
fr:Perben törvénnyel befejezett, ezideig
csak szexuális bűnözőkre érvényes kötelezö
DNS mintázást és kartotékolást egy két
kivétellel más törvényszegőkre is. Ezt az a kritika érte, hogy ez a polgári
jogok megsértését jelenti és hátrányosan érintheti a lakosság alacsonyabb
rétegeit.
A francia
fr:Gilles de Robien közlekedésügyi
miniszterrel együtt a maximális sebesség szigorúbb betartására
megsokszorozta az automatikus
radar sebességmérő fényképezőgépek
alkalmazását, ami 2002 és 2006 között az útibalesetek által okozott
halálesetek dramatikus, 34%-os csökkenéséhez vezetett.
Sarkozy póbálta enyhíteni az olykor feszült viszonyt a
francia népesség többsége és a muzulmán közösség között. A protestánsokkal
és katolikusokkal ellentétben a mohamedánoknak nem volt se szervezete, se
megfelelő képviselőcsoportja, ami közösségüket a kormány előtt jogilag
képviselhette volna. Sarkozy kívánatosnak vélte egy ilyen szervezet
létrehozássát. Helyeselte és elősegítette a muzulmánok képviseletére
2003-ban eredetileg 1999-ben
fr:Jean-Pierre Chevènement által
kezdeményezett profitmentes Francia Muzulmán Tanács a
fr:Conseil français du culte musulman (CFCM)
felállítását. Ezzel kapcsolatban javasolta az 1905-ös, vallás és állam
szétválasztását illető törvény módosítását is, hogy mecset építésére a
muzulmánok francia állami segítséget kaphassanak és ne legyenek külföldi
segítségre utalva.
A muzulmán képviselet felállításának elősegítésével
egyidejűleg állást foglalt a francia antiszemitizmus és a korzikai
nacionalizmus ellen is. Az utóbbi keretében letartóztatta a négy év alatt
szabad lábon tartózkodó
fr:Yvan Colonna korzikai nacionalistát aki
a
fr:Claude Érignac korzikai prefektus
gyilkosságával volt vádolva.
Pénzügyminisztersége
Rövid pénzügyminiszteri hivatala alatt (teljes cím:
pénzügyi, közgazdasági és iparügyi miniszter) a Sarkozy által
kezdeményezett, vagy elősegített határozatok a hagyományos francia
dirigisme (beavatkozási politika) és liberalisme (szabadság
politika) keverékét képviselték ami 2004 szeptemberében vegyes kritikát
kapott.
- Sarkozy pénzügyminiszteri tevékenysége idején
csökkentették le az állam
fr:France Télécom-ban való részesedését
50.4%-ról 41%-ra, de a villany és gáz szolgáltató állami vállalatok jogi
helyzetét is módosította.
- Sarkozy megerősítette az elődje által 2003-ban
hozott határozatot az
fr:Alstom általános gépészeti cég bukását
mentő részleges állami tulajdonba való vételét illetően. Az állam
részlegesen birtokba vette a
fr:Areva, főleg az energia iparágában
tevékenykedő iparcsoportot is.
- Sarkozy megdorgálta a bankokat és az árúházakat
fr:grande distribution áremeléseik miatt
és egyezményre lépett az árúházakkal, hogy egyetemesen csökkentsék 2%-os
átlaggal a háztartási cikkek árát. Ennek az egyezménynek a sikerét egyesek
kétlik akik szerint az árcsökkentés közelebb volt az 1%-hoz.
- Adózás: Sarkozy sikeresen kezelte as ISF adóval
(gazdagokra kivetett szolidaritási adóval) kapcsolatos dilemmát. Ezt az
adónemet baloldali politikusok nem változtatták volna, míg a jobboldali
politikusok (mint például
fr:Alain Madelin) egyöntetűen törölni
akarták. Sarkozy az adó csökkentését választotta, mert úgy vélte, hogy
annak törlését a baloldal a gazdagoknak nyujtott ajándéknak tekintené.
. Az ipar és kereskedelem fellendítésére célozva
ideiglenesen (2004 június 10.-e és 2005. május 31-e között és később 2005
végéig) 20,000-ra emelte a gyermekeknek és unokáknak szánt pénzbeli
ajándékok adómentességét.
Az UMP párt elnökévé való megválasztását követő napon
lemondott hivataláról.
A Villepin-kormányban
Második belügyminisztersége
Sarkozy, a Villepin-kormány belügyminisztereként
kezdetben kevesebbet foglalkozott a saját témájával, a törvény betartás és
rend fenntartás kérdéseivel, nyilatkozatai szélesebb körű témákat
érintettek, inkább az UMP párt vezetője szólalt fel.
Hiába, a
2005-ös zavargás a törvénybetartás kérdését
mégis ismét fókuszba hozta. Sarkozy ellen azt a vádat hozták, hogy ő volt a
lázongás okozója, mert Párizs elővárosában Argenteuilben (lásd
fr:Argenteuil (Val d'Oise)) az olcsó állami
lakásokban (angolul
en:housing projects-ben, franciául
fr:HLM-ben) élő ifjú törvényszegő
csínytevőket, vandálokat csőcseléknek (lásd
fr:racaille) nevezte.
Két gyerek (egyesek által balesetnek vélt) halálát,
ami a zavargás tulajdonképpeni okozója volt előzőleg már gengszter
tevékenységnak tulajdonította. Ezt a kifejezést többen is kritizálták, még
saját pártjában is. Ezek között volt a kormány egyik minisztere Azouz Begag
(lásd
fr:Azouz Begag) is, aki az ifjak azonos
szociális előhaladásának előmozdításával (ministre délégué à la Promotion
de l'égalité des chances) volt megbízva. Sokan azonban helyeselték a
fegyelmezetlen és fegyelmezhetetlen csínytevőkkel való szigorú bánásmódot.
A zavargás után számos kijelentést tett tervezett
politikájáról (bevándorlók hasznossági alapon való kiválasztásával és
hollétük követésével, valamint az ifjú törvényszegőkkel való bánási móddal
kapcsolatban) Körlevélben utasította 2005-ben a helyi prefektusokat, hogy
szigorúbban kezeljék azokat akik a franciák biztonságát fenyegetik, u.m. a
jogtalan bevándorlókat, ifjú delinkvenseket és az ún. gens du voyage
vagyis vándorembereket (akiket talán mi vándorcigányoknak neveztünk volna,
de a különbség az, hogy ezek a modern vándorcigányok motorizált
lakókocsikon kívül sok más modern berendezéssel is el vannak látva és
polgári kötelezettségvállalás nélkül csaknem ott ütnek tanyát, ahol akarnak)
Működése mint UMP elnök
Sarkozy jelenleg a francia jobboldali
UMP pártnak (a szavazatok 85%-val
megválasztott) elnöke. Elnökké választása óta a párt tagság jelentősen
megnövekedett. Sarkozy 2005-ben az európai közösség alkotmányán való francia
népszavazás (en:French
referendum) alkalmával helyeslően szavazott.
A 2005-ös év elejétől fogva Sarkozy radikális francia
közgazdaságpolitikai és szociálpolitikai változásokért agitált. A 2005-ös év
szeptemberében a
fr:Le Monde újságnak adott intervjúja
alkalmával azt hangoztatta, hogy az elmúlt 30 év alatt a franciákat téves
ígéretekkel vezették félre. A következő programmot javasolta:
- Egyszerűbb és kedvezőbb adórendszer bevezetése, ami
mégis lecsökkenti az adózás alól való kibúvás lehetőségét, és amiben a
maximális jövedelmi adó minden sallangjával együtt nem lehet több mint az
összjövedelem 50%-a, ami szerinte vissza fogja vonzani Franciaországba
azokat a milliomosokat akik a magas adózás mitt külföldre mentek.
- Munkanélküli segély lecsökkentése, vagy teljes
elvonása olyan munkanélküliektől akik elutasítanak minden számukra
felajánlott munkát
- Az állami adósság lecsökkentése
Ilyen politikát Franciaországban liberálisnak neveznek
ami a francia laissez-faire kifejezéssel jelzett minimális állami
beavatkozás gazdaságpolitika elveit követi. Sarkozyt ultra-liberálisnak
címkézték, de ő nem fogadja el ezt a jelzőt, és pragmatikusnak tartja magát.
A bevándorlási rendszert módosító javaslatával ismét
nagy vitát okozott. Eszerint új bevándorlási kvóták felállítása olyan
jelentkezőknek kedvezne akiknek szakképzettsége a francia közgazdaság
fejlesztéséhez hozzá tud járulni. Az idegenből jövő Franciaországban tanuló
egyetemistákat is aszerint választaná ki, hogy hasznos-e a tanulmányuk
Franciaországnak, mert jelenleg sokan olyan tárgyat választanak, amivel csak
letelepedésüket segítik elo.
A 2006-os u.n. DADVSI (lásd
fr:DADVSI) törvény módosítja a francia
másolati jog alkalmazását és Sarkozy helyeselte, hogy a cégek közös
használatán alapult ún.
en:peer-to-peer rendszerek tervezői szigorú
büntetést kapjanak.
Vitatott ügyei
Sarkozy a francia baloldal fekete bestiája (lásd
en:bête noire) de sok jobboldali is ellenzi
politikáját. Kritikusai önkényeskedő demagógnak tartják, aki kész a polgári
jogokat politikai célok eléréséért eladni. A baloldal szerint politikája
szélsőjobboldali.
Kärcher-megjegyzés
Egy feszült helyzetben, amikor egy 11 éves fiút Párizs
Courneuve (lásd
fr:La Courneuve) nevű elővárosában
lelőttek, azt jelentette ki egy panaszkodó asszonynak, hogy a várost nagy
nyomású fecskendős (kocsi-)mosóval (lásd
fr:Kärcher) fogja megtakarítania
csőcseléktől. Ezt a kifejezést a kritikusok támadták, mert szerintük ezzel a
túlságosan durva kifejezéssel megsértette a zavargókat.
Hatalom megosztása
Rettentő bűncselekmények sajtóban való megjelenésekor
mint belügyminiszter szokatlanul vakmerő kijelentéseket tett, ami
felháborította azokat, akik ilyen kritikához nem voltak hozzászokva. Az
elvben független bírói testület zokon vette, hogy őket egy miniszter, a
végrehajtó hatalmi ág képviselője, kritizálhassa és munkájukba
beleszólhasson.
Amikor 2005 szeptemberében Pau (lásd
fr:Pau) városban egyes ifjoncokat azzal
vádoltak, hogy egy helyi rendőrséget gyújtogatással támadtak meg, de
elegendő bizonyíték hiányában a vádat elejtették, Sarkozy megfogadta, hogy a
bűnösök három hónapon belül el lesznek kapva.
Előzőleg, júniusban kijelentette, hogy megkérdezte az
igazságügyminisztert, milyen jövőt szán annak a bírónak, aki valakit
ideiglenesen szabadlábra helyezett, aminek az eredményeképpen az illető
gyilkosságot tudott elkövetni. Kijelentését kritika érte az ítélőtábla egyes
nem csak baloldali hanem moderált tagjai részéről is; érthetően, mert az
ideiglenes szabadlábra helyezés ítélete nem egy, hanem három bíró közösen
egyetértő határozatának volt az eredménye.
Sarkozy baráti kapcsolatban van a francia üzleti körök
számos befolyásos tagjával. Így lettek Martin Bouygues és Bernard Arnault a
tanúi házasságkötése alkalmával. Guillaume testvére a MEDEF,
legbefolyásosabb francia biznisz egyesület magas rangú tagja volt de
2005-ben jelölését az egyesület legmagasabb pozíciójára nem fogadta el arra
hivatkozva, hogy nem akarja fívérének politikai karrierjét gátolni.
A vallás és az állam
A katolikus Sarkozy az állam-vallás kapcsolatokról
szóló nyilatkozataival is nagy vitákat kavart.
2004-ben megjelent Köztársaság, vallás
és remény (lásd
fr:La République, les religions, l'espérance)
könyvében azt vitatta, hogy az ifjúságot nem kellene kizárólag az állam és
köztársaság értékeinek becsülése alapján nevelni[forrás?].
Hangoztatta, hogy jónak látná ha a vallás és állam közötti űr csökkenne és
az
iszlám francia társadalomba való
integrálása elősegítésének érdekében
mecset építésére állami segítséget
javasolt. Ugyanakkor szigorúan ellenzi a vallásos intézmények által
elfogadott külföldről származó anyagi támogatást. Sarkozyt akkor is
kritizálták. amikor
Tom Cruise franciaországi tartózkodása
alatt beszélt vele, mert Cruise a Franciaországban igen veszélyesnek vélt
szcientológia szekta tagja.
Iraki háború
Nicolas Sarkozy, majdnem minden francia politikussal
egyetemben ellenezte az USA által vezetett iraki inváziót de kritikus
szemmel nézte azt is ahogy
Jacques Chirac és
Dominique de Villepin a francia
miniszterelnök ezt az ellenzést kifejezte. A Francia-Amerikai Alapítványon
Washingtonban 2006. szeptember 12-én adott beszédében kritizálta az arrogáns
francia magatartást, azon szavakkal, hogy udvariatlanság az ha valaki
segítőtársait megszégyeníti, mert ez azt a látszatot kelti, hogy kárörömmel
nézi azok problémáit. Ehhez hozzáadta, hogy soha se engedjük meg
magunknak a jövőben, hogy nézeteltérésünk krizist okozhasson.
Sokan elítélték Sarkozyt a beszédért és Chirac azt
magánkörben szörnyű gyalázatnak nevezte.
A csapdavád
Sarkozy 2006. június 13-án utasította a prefektusokat,
hogy adjanak letelepedési jogot azoknak az illegálisan Franciaországban
tartózkodó családoknak akik már olyan régen bejöttek, hogy gyermekeik
francia iskolában tanulnak, de csak akkor, ha integrálódásukat bizonyítani
tudják. Bizonyítani kellett, hogy van lakóhelyük, a családfőnek munkája és
keresete van és a gyerek(ek) iskolába jár(nak). Az engedélyek száma azonban
maximálva volt 6000-re. Általában szociális egyesületek tanácsára kb. 25 000
család jelentkezett és a rendőrség minden családot felírt, amit egyesek
csapdalehetőségnek tekintettek.
Nicolas
Sarkozy az elnökválasztási kampányban
Nicolas Sarkozy 2007. évi elnökjelöltségét majd választási kampányát hosszú
felkészülés előzte meg. Figyelembe véve Sarkozy politikusi múltját, nem
túlzás azt állítani, hogy szinte kamasz korától készül az elnöki szerepre.
Elnöki ambíciói a
Jacques Chirac elnök
1995. évi megválasztását követő 2-3 év
során váltak egyértelművé azzal együtt, hogy mint Sarkozy, mind támogatói
nagy része számára is szinte nyilvánvaló volt, hogy a 2002. évi
elnökválasztáson még nem fog indulni.
Az
RPR illetve jogutódja, a középjobb
gyűjtőpártként 2002 tavaszán megalakult
UMP 2002-ben
Chirac elnököt jelölte újra, aki a második
fordulóban a szélsőjobboldali
Jean-Marie Le Pennel szemben több mint
80%-nyi szavazatot kapott. Az újraválasztás körülményei Chirac politikai
hatalmának gyengülését eredményezték. Chirac azért kaphatott ennyi
szavazatot, mert az első választási fordulónak példátlan megosztottsággal
nekifutó baloldal jelöltjei közül mindegyikre kevesebben szavaztak, mint a
Nemzeti Frontot (Front National)
kéviselő
Le Pen-re, aki még az
1997 és
2002 között a miniszterelnöki posztot
betöltő
Lionel Jospint is megelőzte. Mivel a
második fordulóba az első fordulóban élen végzett két jelölt jut tovább, a
baloldali szavazók jó része kénytelen-kelletlen Chiracra adta voksát.
Az elnökválasztásból, majd az azt követő, az
UMP által megnyert nemzetgyűlési
választásokból érdekes módon az új kormányfő,
Jean-Pierre Raffarin első kabinetjében a
belügyminiszteri posztot betöltő Nicolas Sarkozy profitált a legtöbbet.
Világossá vált, hogy miközben a
baloldal túlzottan megosztott, a
szélsőjobboldal stabilan kb. 4-5 millió
választóra számíthat. Sarkozy akit mérvadó elemzők nem ok nélkül a
legügyesebb médiapolitikusnak tartanak[2]
, jó érzékkel imserte fel és használja ki a francia politika mezőnek ezt a
sajátos megosztottságát. Szemben a
jobbközép pártoknak a szélsőjobboldalt
elszigetelni igyekvő gyakorlatával és retorikájával, Sarkozy kísérletet tett
a
Nemzeti Front választóinak a megnyerésére.
Miközben a választott testületekben (önkormányzatok, regionális tanácsok,
stb.) az
UMP továbbra sem működött együtt a
szélsőjobboldallal, Sarkozy nyilatkozataiban megjelentek a korábban szinte
kizárólag a Le Pen vezette párt által képviselt szólamok. Ezek között
kiemelt helyet foglal el a
bevándorlási politika, a
köztörvényes bűnözőkkel szembeni
határozottabb rendőri fellépés, a
nemzeti identitás sajátos, a francia
republikánus hagyományokhoz képest újszerű
(kritikusai szerint kirekesztő[3])
értelmezése.
A Sarkozy által képviselt diskurzus lényegét persze
nem ezen témák előtérbe helyezése jelenti, hiszen a francia közéletben a
'70-es évek óta jelen lévő problémákról van
szó. Sarkozy sokkal inkább a bevándorlás, a
bűnözés, a nemzeti identitás, stb. kérdései
között általa felfedezni vélt oksági kapcsolatok hangsúlyozása révén
számít újítónak de annak is csak a jobbközépen, hiszen a
Nemzeti Front már évtizedekkel korábban
ugyanezeket az összefüggéseket helyezte programja előterébe. Sarkozy
belügyminiszteri kinevezésétől munkálkodik egy, a radikális jobboldaltól a
centrumig (sőt, a baloldalig) nyúló választói bázis konszolidálásán amint
a
2002 és
2007 között eltelt öt év igazolja, egyre
sikeresebben. Többször deklarálta is, hogy a Nemzeti
Front választóinak elcsábításáról álmodik[4].
A
2005. év végén a francia nagyvárosokat
hetekig szinte megbénító
külvárosi zavargások során tett
nyilatkozatai, a rendőri erők által végrehajtott akciók (és azok médiabeli
tálalása) mind értelmezhetők a szélsőjobboldali választók megnyerésére
tett kísérlet részeként.
Ezzel együtt Sarkozy nem helyezte át politikájának
súlypontját a szélsőjobbra hiszen ez saját ellehetetlenülésével járt
volna. Sokkal inkább arra törekedett főleg a
2007. évi elnökválasztás közeledtével ,
hogy minél több társadalmi csoport számára fogalmazzon meg vonzó üzeneteket.
Ennek érdekében tanácsadói professzionálisan használták a
közvéleménykutatásokat (a francia
közvéleménykutató intézetek közül például az
Ipsos hagyományosan sok megrendelést kap
Sarkozy és az
UMP részéről[5]),
ügyesen aknázták ki a Sarkozynak egyes médiakonszernek tulajdonosival és
vezető menedzsereivel több évtizede tartó baráti (ügyvédi irodája révén
pedig üzleti) kapcsolataiban rejlő lehetőségeket, és a jelölt kétségtelen
debattőri, szónoki képességeit. Szinte nincs olyan tásadalmi réteg, amelyik
számára Sarkozy ne fogalmazott meg vonzó ígéreteket. A külvárosokban szerény
körülmények között élők számára a közbiztonság erősítését, az agresszív
elemekkel való leszámolást, a zéró toleranciát[6]
hangsúlyozta. (Ezeket a diskurzusokat érdekes megvilágításba helyezi az a
tény, hogy belügyminisztersége alatt a bűnözési mutatók nem javultak, sőt
romlottak.[2]))
Az alacsony fizetésű munkás- illetve szolgáltatói rétegek számára magasabb
jövedelmet ígért a szocialista kormány által
1997-et követően bevezetett
35 órás munkahét adminisztratív
akadályainak lebontásával. A jelszó: dolgozz többet, hogy többet keress[7].
Mivel ez a megközelítés a megélhetési problémák jó részét a kreatív
energiákat gúzsba kötő állami túlszabályozás rovására írja[8],
a Sarkozy által használt formula az őt támogató nagyvállalati vezetőknek sem
volt ellenére. Szintén a szociálisan hátrányos helyzetűek számára volt
sulykolt üzenet, hogy megválasztása esetén öt éven belül 5%-ra fogja
leszorítani a munkanélküliséget.[9]
A
rendpárti nosztalgiákra fogékony csoportok
számára
2007.
április 29-én a
párizsi
Bercy sportcsarnokban megtartott
nagygyűlésén 1968
májusa örökségének eltörlését ígérte[10]
egyben nem minden kockázat nélküli szónok fordulattal a mai francia
társadalom legfőbb gondjaiért a '68 májusi
diáklázadás szellemét okolva. Végül a
2002-őt követő évek következetlen
szocialista párti politikája miatt elbizonytalanodott mérsékelt baloldali
szavazóknak a
Jaurès és
Blum által képviselt nemes baloldali
hagyományok gondozását ígérte[11].
Sarkozy addigi stratégiájának sikerét jelezi, hogy az
elnökválasztás
2007.
április 22-én megtartott első fordulójában
a legtöbb (kb. 31%-nyi) szavazatot ő kapta, kiugróan magas (84%-os)
részvétel mellett. A
május 6-án esedékes második fordulóban a
szocialista párti
Ségolène Royal lett az ellenfele. Az
előzmények alapján Sarkozynak valamivel több esélye lehetett a választás
megnyerésére, ugyanakkor sok tényező, ha nem is hatott Sarkozy
támogatottsága ellen, de fokozta a bizonytalanságot. Az első fordulóban
harmadik helyezett, a
centrista
UDF-et képviselő, és az korábbi hónapokban
az egykori szövetséges párttól és személy szerint Sarkozytól magát
mindinkább elhatároló
François Bayroura szavazó kb. 18%-nyi (több
mint 6 millió) választó preferenciáinak alakulása lett döntő.[12]
Szintén sokat számíthatott, hogy az első fordulóban Jean-Marie Le Pent
támogató szavazók nem fogadták meg Le Pennek a Nemzeti Front hagyományos
május 1-jei felvonulásán nyilvánosságra
hozott felhívását, és nem tartózkodtak a szavazástól.[13]
Politikai kommentátorok között szinte általános volt a
megegyezés, hogy ha Sarkozy veszít, vereségét a személye által kiváltott túl
sok indulatnak köszönheti majd. Ebből a megállapításból következett, hogy a
gyenge kampányt folytató szocialista Ségolène Royal esetleges győzelme nem
Royal képességei vagy a párt programja, hanem a Sarkozy által gerjesztett
irritáció számlájára lenne írható.
A
2007.
május 2-án este több mint 2 órán keresztül
folytatott televíziós elnökjelölti vitában Sarkozy tömören és közérthetően
vette sorra elnökjelölti kampányának főbb pontjait. A kampányban korábban
nyújtott teljesítménye alapján riválisa, Ségolène Royal a vita előtt könnyű
ellenfélnek tűnhetett ehhez képest a vártnál jobban szerepelt. Sarkozy
rutinjához és könnyedségéhez azonban nem férhetett kétség.
2007.
május 6-án eldőlt, hogy Nicolas Sarkozy a
francia köztársaság 23. elnökeként vonul be a történelemkönyvekbe, miután a
szocialista Ségolène Royalt a
választások második fordulójában nagy
többséggel legyőzte. A választás végeredménye: 53,06%-46,94%.
-
^
Családfája:
Szülei
- nagybócsai Sárközy Pál István Ernő,
reklámszakember (Budapest,
1928.
május 5.)
- Andrée Jeanne Mallah (becenevén "Dádü"),
a Nanterre-i bíróság ügyvédje (Párizs,
1925.
október 12.)
- Nagyszülei
- nagybócsai Sárközy György Sándor,
Szolnok város önkormányzati képviselője (Szolnok,
1896.
március 16.
1948)
- csáfordi Tóth Katalin Ilona Anna Tamás
(ismertebb nevén Tóth Katinka) ingatlanügynök (Szolnok,
1902.
január 12.
2000)
- Aron Beniko Mallah (franciaországi
kikeresztelkedése után: Bénédict Mallah), Görögországból áttelepült
szefárd zsidó származású
sebész-urológus (Szaloniki,
1890.
június 8. Neuilly-sur-Seine,
1973)
- Adèle Bouvier, lyoni katolikus
hadiözvegy (Lyon,
1891.
március 5.
Párizs,
1956.
február 24.)
Dédszülei
- nagybócsai Sárközy György, Szolnok
város alpolgármestere (1862
1933)
- gyöngyösi Juhász Rózsa (1869
1934)
- XXXX
- XXXX
- Mordohai Mallah, ékszerész
Szalonikiben (?
1913)
- Reyna Magriso (1868
1944)
- XXX Bouvier, gabonanagykereskedő
Lyon
- XXXX
Források
^
a
b
M. Sarkozy déjà couronné
par les oligarques des médias ?, par Marie Bénilde (Le Monde diplomatique)
^
Observatoire du
communautarisme |
Informations sur la laïcité, les discriminations et le racisme
^
Le candidat de l'UMP va
recentrer sa campagne pour rassembler au second tour - la-Croix.com
^
http://www.memoireonline.com/12/05/12/memoire-communication-sarkozy.html
^
Le Figaro Actualité en
direct et informations en continu
^
http://www.lefigaro.fr/election-presidentielle-2007/20070302.WWW000000295_
travailler_plus_pour_gagner_plus_lidee
_fait_son_chemin.html
^
http://www.lefigaro.fr/election-presidentielle-2007/20070426.WWW000000467_i
l_n_y_a_pas_de_troisieme_choix.html
^
Sarkozy promet de ramener
le chômage
à 5% en cinq ans - La Tribune.fr
^
http://www.liberation.fr/actualite/polit
iques/elections2007/250822.FR.php
^
LeMonde.fr : Nicolas
Sarkozy cite vin
gt-sept fois Jaurès et persiste à flatter son aile droite
^
http://www.liberation.fr/actualite/evenem
ent/evenement1/250077.FR.php?rss=true
^
http://www.liberation.fr/actualite/politi
ques/elections2007/251002.FR.php
Külső
hivatkozások
Francia nyelven:
Magyarul:
forrás: wikipedia.hu,
google.com
|
Nicolas Cage

(eredeti nevén Nicolas Kim Coppola;
Kalifornia,
Long Beach,
1964.
január 7.), amerikai
Oscar-díjas színész (legjobb férfi
főszereplő,
Leaving Las Vegas). Saját filmes cégén
belül (Saturn Films) rendezőként és producerként is közreműködik.
Élete
Apja, August Coppola egyetemi tanár és anyja, Joy
Vogelsang, táncosnő és koreográfus 1976-ban váltak el. Édesanyja emiatt
sokáig krónikus depresszióban szenvedett. Nicolas igen színes családfával
rendelkezik. Anyja német, apja pedig apai ágon olasz felmenőkkel
büszkélkedhet; August nagyszülei Carmine Coppola és Italia Pennino
színésznő. Nicolas Cage édesapján keresztül a híres rendező,
Francis Ford Coppola és
Talia Shire színésznő unokaöccse. Két
fivére van, Christopher Coppola, rendező és Marc "The Cope" Coppola, egy New
York-i rádiónál dolgozik műsorvezetőként. Nicolas római-katolikus családba
született, amely hithez a mai napig hű maradt.
Nicolast, aki a
Beverly Hills High School növendéke volt
(ide járt többek közt
Albert Brooks,
Angelina Jolie,
Lenny Kravitz,
Slash,
Rob Reiner,
Bonnie Franklin és
David Schwimmer is), már fiatal korában
vonzotta a mozi világa. Első filmes élménye egy iskolai produkcióhoz, a
Golden Boy c. kisfilmhez kötődik. Jó
barátságot ápol
Johnny Depp-pel, akivel 80-as évek végén
ismerkedtek össze. Nicolas ajánlotta be az akkor még fiatal pályakezdő
színészt a
Rémálom az Elm utcában című horrorfilmbe.
Karrier
1994-ben Cage már elismert színésznek számított.
Filmenkénti gázsija négymillió dollár körül mozgott, megengedhette tehát,
hogy szerepválasztását ne a felajánlott összeg, hanem a forgatókönyv
minősége befolyásolja. Mike Figgis ezidőtájt keresett főszereplőt
kisköltségvetésű filmjéhez, a Las Vegas végállomáshoz. A szerep nehéz és
lehangoló (egy kiégett férfi halálra issza magát egy prostituált
társaságában), a gázsi kicsi (tizede a színész átlagos óradíjának), Cage
mégis elfogadta Figgis ajánlatát. A színészi befektetés jócskán megtérült,
Cage ugyanis elnyerte a legjobb férfiszínésznek járó Oscar-díjat, s ezzel
nemcsak renoméja, de piacképessége is sokszorosára emelkedett. Következő
filmje már igazi kasszasiker, s egyben az akciófilmek világába tett egyre
hosszabbra nyúló kirándulás kezdete.
A szikla Cage és Jerry Bruckheimer
producer első közös vállalkozása, melyet még két másik - a
Con Air A fegyencjárat és a
legfrisebb, a Tolvajtempó - követ.
Az utolsó dobás feszült thriller a Hitchcock-utód,
Brian DePalma rendezésében, az Angyalok városa lírai szerelmi történet Meg
Ryannal (a Berlin fölött az ég hollywoodi átiirata), a 8MM a pornóipar
világába lemerülő magánnyomozó drámai története - Cage filmszerepei továbbra
is változatosak, a siker ellenben változatlan.
1999-ben Martin Scorcese filmjében, A holtak útja
címűben játszotta azt a szerepet, melyet húsz évvel korábban Robert De Niro
kapott. A film egyben arra is lehetőséget adott, hogy Cage és felesége (mára
csak ex-neje) Patricia Arquette együtt játszhasson.
Az új évezredet egy vérbeli akciófilmmel, a
Tolvajtempóval nyitotta, amelyben Cage játéka mellett a platinaszőke
parókával (?) pompázó Angelina Jolie-t is megcsodálhattuk. Aztán jött egy
romantikus vígjáték Téa Leoni oldalán, a Segítség, apa lettem!
2001-ben egy háborús drámában, a Corelli kapitány
mandolinjában láthattuk Penélope Cruz és John Hurt partnereként.
2002-ben a Sonny című filmmel rendezőként is
bemutatkozott. Így nem csoda, hogy ez az év volt számára talán a
legemlékezetesebb. A fegyverek szava révén ismét egy háborús drámában
láthattuk Christian Slater mellett.
Majd jött az Adaptáció (Meryl Streep, Chris Cooper),
amelyért Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-jelölést is kapott.
2003-ban a Trükkös fiúkban láthattuk. Majd jött
2004-ben A nemzet aranya, amellyel újrateremtette Indiana Jones romantikus
karakterét.
2005-ben Az időjós című filmben Michael Caine-el
együtt nyújtott felejthetetlen alakítást. Ugyanebből az évből való a sokkal
inkább felejthető, Fegyvernepper című filmje is.
2006-ban a World Trade Center-rel állított emléket
2001.09.11 áldozatainak.
Majd már 2007-ben
A szellemlovas című alkotásban egy
képregényhőst formált meg Eva Mendes és Peter Fonda oldalán. Aztán jött a
Next A holnap a múlté, Julianne
Moore-ral és Jessica Biel-el. Ezt követte a Grindhouse:
Halálbiztos/Terrorbolygó. 2007 legvégén pedig a
A nemzet aranya: Titkok könyve.
Filmjei
Források
- Nicolas Cage-interjú az AOL-on[1]
- Angol nyelvű Nicolas Cage-lap a
Wikipédiából
[2]
Külső hivatkozások
|
Nicolas Steno

dán természettudós. Eredeti neve Niels Stensen,
amit latinosan
Nicolaus Stenonis-nak írtak.
1638
január 10-én született és
1686
november 25-én halt meg. Két nagy
tudományágat művelt, az orvostudományt és a geológiát.
Élettörténete
Steno
Koppenhágaban született egy aranyműves fiaként. Apja jómódú ember volt s
gyakran dolgozott a királynak, aki akkor IV. Keresztély néven uralkodott
Dániában. A kis Steno beteges természete miatt magányosan nőtt föl. 1644-ben
apja meghalt, anyja pedig egy másik aranyműves felesége lett. Az
1654-1655-es esztendőkben 240 kisfiák halt meg Dániában a pestisben.
Egyetemi tanulmányai befejeztével európai körutazást tett.
Hollandiaban,
Franciaországban és
Olaszországban neves orvosokkal és természettudósokkal került
kapcsolatba. A tőlük kapott egyik fontos útravaló az volt, hogy ha
tudományos felfedezésekre akar szert tenni, nagy figyelmet kell szentelni a
megfigyelésnek és a jelenségleírásnak. Utazásának útvonala
Rostock,
Amszterdam. Anatóniai tanulmányai során Gerard Blasius vezetésével a
nyirokrendszert tanulmányozta és fölfedezett egy addig még le nem írt
szerkezetet, a "ductus
stenonianus" vezetéket a juhok, kutyák és nyulak fejében. (ez a nyál
mirigyekkel kapcsolatos szerv). Bár vita támadt arról, hogy kinek a nevéhez
fűződik a fölfedezés, ma már Steno nevéhez kapcsolódik az.
Steno a luteránus vallásban nevelkedett, de természettudományos
vizsgálatai és olvasmányai alapján Firenzében áttért a római katolikus
hitre. 1669-ben Magyarországon is járt. Hollandiában, majd Dániában
tevékenykedett. Később visszatért Firenzébe, ahol pappá szentelték, majd
püspöki kinevezést kapott. 1680-ig Hannoverben dolgozott, utána Münsterbe,
majd 1684-ben Hamburgba, onnan Schwerinbe költözött. Ott is halt meg
1686-ban, Buda töröktőli fölszabadulásának évében. Testét Firenzébe vitték
és a Szent Lőrinc bazilikában, az itáliai reneszánsz egyik csodálatos
templomában helyezték örök nyugalomra.
Fölfedezései az őslénytanban és a geológiában
Illusztráció Steno 1667-es cikkéből: itt a ma is élő cápák fogát
hasonlítja össze fosszilis cápafogakkal.
1666 októberében egy halász fogott egy nagy nőstény
cápat
Livorno olasz város közelében.
Medici Ferdinánd toszkánai nagyherceg meghagyta, hogy a fejét küldjék el
Stenonak, aki akkor Itáliában dolgozott. Steno tanulmányozta a fejet és
1667-ben közzétette vizsgálatainak eredményét. Megállapította, hogy a
cápafog igen erősen hasonlít egyes megkövesedett tárgyakhoz, amelyeket
kőzetekben talált korábban, és amiket tudós kortársai glossopetraenak,
vagyis "nyelvkövek"nek neveztek. Már ókori szerzők is, mint például az
idősebb
Plinius, a Természet históriája című könyvében leírta, hogy kövek
hullhatnak az égből, vagy a Holdról. Más szerzők azon a véleményen voltak,
hogy bizonyos fossziliák természetes úton jönnek létre a kőzetekben (Athanasius
Kircher).
A földtan axiómái
Stenot a cápafogak kérdése vezette el ahhoz a fölismeréséhez, amit ma
Zárványok bezérésa nevű törvénnyel nevezünk meg. A kérdés tehát az, hogyan
lehetséges, hogy egy szilárd test be van ágyazva egy másik szilárd testbe.
Ez a jelenség ugyanis nem kizárólag a fossziliák esetére vonatkozik, hanem
általánosan széles körben előfordul a kőzet- és ásványtan világában. Ezekkel
a kérdésekkel egyetlen tanulmányában foglalkozott, melynek címe: De
solido intra solidum naturaliter contento dissertationis prodromus,
vagyis magyarul Bevezető tanulmányok a szilárd test természetes módon
beágyazott szilárd testek témakörébe, amit
1669-ben
jelentetett meg. Meg kell jegyeznünk, hogy nem Steno volt az első, aki
élőlényekből származó fossziliákat talált, mert kortársai között is akadtak
ilyenek (Robert Hooke és John Ray angliai kutatók).
Stenonak ebben a nevezetes Dissertationis prodromus dolgozatában
szerepel a
sztratigráfia (rétegtan) három axiómája is. (1) a szuperpozíció elve
(magyarul Települési törvényként ismert: abban az időben, amikor egy
kőzetréteg létrejött, minden felette lévő anyagnak folyékony (vagy gáz)
halmazállapotúnak kellett lennie, ezért akkor még, amikor egy alsóbb réteg
létrejött, a felette lévő réteg még nem létezhetett), (2) az eredendő
vízszintesség elve" (vagy horizontalitás elve: vagyis a keletkezett rétegek,
legyenek azok később dőlt helyzetben akár, eredetileg vízszintes helyzetűek
voltak), és (3) a horizontalitás elve, (vagyis az, hogy minden réteg, amely
a föld felszínén keletkezett, egykor folytonosan kiterjedt volt, hacsak
valamely szilárd testek ebben a kiterjedésében meg nem akadályozták). Ha egy
test, vagy egy folytonossági hiány átmetszi a réteget, akkor annak a
rétegnél később kellett keletkeznie.
Ezeknek a törvényeknek nagy szerepe volt a földtörténet relatív
skálájának megalkotásában. Mai formájában úgy egyszerűsíthetjük a Települési
törvény lényegét, hogy (az egyenletesen települt rétegek sorozatában) a
felső réteg a legfiatalabb és alatta render idősebb rétegek sorakoznak.
Ugyancsak megfogalmathatjuk rövidebben a harmadik axiónát is,a
Zárványok bezárása néven ismert törvényT (ez egyformán igaz nagy méretű
és mikroszkópikus zárványokra): a beágyazott zárvány egykorú, vagy idősebb a
beágyazó közetnél (ásványnál). A bezárt fossziliákra alkalmazva a
Települési törvényt és a Zárványok bezárása törvényt megkapjuk a
azt lehetőséget, hogy a rétegek relatív sorrendjéből a fossziliák sorozatára
következtethessünk. A Steno törvényeket így alkalmazta és terjesztette ki
Romé de l'Isle is és a fossziliák sorozatából Darwin fölismerhette az
élőlények alakjainak egymásutániságát, ami az evolúciós törvény
fölismeréséhez vezetett.
Lapszögállandósági törvény
Steno lapszögállandósági törvénye kimondja, hogy egy ásványtípusra mindig
igaz az, hogy a megfelelő lapok közötti hajlásszög mindig állandó az ásvány
minden példányán. Ez a törvény a kristályszerkezeti anyagvizsgálati
kutatások vonalán volt úttörő szerepű.
Steno korszakalkotó fölfedezései
Steno legnagyobb érdeme a ma Települési törvény néven ismert
földtani axóma és a Zárványok bezárása néven ismert földtani axóma
fölismerése. Ugyancsak fontos ásványtani törvénye, a Lapszögállandóság
törvénye az ásványok alakjára vonatkozóan.
Stenot fölismerései alapján a klasszikus geológia egyik megalapozójának
tekintik. Munkáját a planetáris geológiában végzett rétegtani térképezés
során is továbbfejlesztették, amikor a
holdi,
marsi
sztratigráfiát térképezték föl.
Irodalom
- Dudich E. (1997): Rövid Stenográfia. Földt. Közl., 127, 211221.
- Viczián I. (1979): Nicolaus Steno magyarországi útjának írásos
bizonyítékai. Földt. Tudtört. Évkönyv, 7, 107112.
Külső hivatkozások
|
Valerie Nicolas

(Lampaul-Guimiliau,
1975.
március 12.) világbajnok francia válogatott kézilabdakapus.
Valerie Nicolas az USM Gagny-nál kezdte pályafutását. Ezzel a
csapattal 1994-ben harmadik helyen végzett a francia bajnokságban, és a
francia kupa döntőjébe is bejutott. 1995-ben az egyre erősödő ES Besançon
csapatához igazolt. Első két bajnoki szezonjában két ezüstérmet szerzett,
majd 1998-ban megnyerték a bajnokságot. Az itt töltött évek alatt az ES
Besançon a francia bajnokság meghatározó csapatává vált, mindig első és
második helyen végeztek ebben az időszakban. 2003-ban háromszoros francia
bajnokként igazolt Dánia egyik élcsapatába, a
Viborg HK-ba.
Bajnokok Ligája győzelmet szerzett ezzel a csapattal 2006-ban, ezen
kívül kétszer nyerték meg a dán bajnokságot. A 2007-es szezontól az
Ikast Bording EH csapatánál játszik.
A válogatottban
1995.
június
21-én debütált Kanada válogatottja ellen. Első világversenyén, az
1997-es németországi világbajnokságon a 10. helyen végzett, a közetkező
vb-n, az
1999-es Dánia és Norvágia által közösen rendezett világbajnokságon
megszerezte első válogatottbeli érmét, az ott elért második hellyel. Ezt is
túl tudták szárnyali
2003-ban, amikor a horvátországi világbajnokság döntőjében, hosszabbítás
után legyőzték a magyar válogatottat, és világbajnokok lettek.
Kétszer, 2003-ban, és 2007-ben került be világbajnokságon az All-star
csapatba. A 2003-as világbajnokság legértékesebb játékosának is
megválasztották.
Sikerei
Klubcsapatban
Válogatottban
Külső hivatkozások
|